2023. március 28.
16:30
ÚJ HELYSZÍN! – Bobájka bölcsi, 1124 Budapest, XII.ker, Korompai utca 26.
Aki nevelt már 2-4 éves gyermeket, annak minden bizonnyal ismerős a jelenet, amikor – látszólag –
egy apróság miatt elpattan valami a kicsinél és kezelhetetlen, visszafordíthatatlan hiszti, dühroham
veszi kezdetét. Olyan ez, mint egy vulkánkitörés… A szülő ott áll, próbál segíteni, próbálja a
gyermeket megérteni, próbálja szép szóval, próbálja határozott hangon kizökkenteni, de hasztalan…
a gyermek mintha elszakadt volna a valóságtól, nem hatnak rá az észérvek.
Mondhatnám, hogy ezt a kort egyszerűen túl kell élni, de azért ennél jobb a helyzet!
Van lehetőség arra, hogy a szülők megtanulják, hogyan érdemes reagálni hasonló helyzetben, mit lehet
tenni annak érdekében, hogy a kitörések ritkuljanak és csendesedjenek.
Tapasztalataim szerint a legfontosabb, hogy a szülők megértsék a gyermek viselkedésének és
(legalább ennyire fontos!) a saját reakcióiknak az okát, a gyermek és a saját működésüknek a
hátterét. Igen, ma már komoly tanulmányok segítenek bennünket, melyek azt mutatják, nagyrészt a
gyermek agyi és az idegrendszeri fejlődése okozza a viharos jeleneteket!
Ha értjük az okokat, könnyebb elfogadni a jelenséget. Ekkor jöhet a második lépés, a konkrét
technikák, amelyeket használva könnyebben lehet csillapítani a „szörnyet”. Ugyanennyire
fontosnak tartom persze a tipikus hibákat is, amiket pedig kerülni érdemes!
Az előadás során az okokra és a helyzet kezelésének lehetőségeire is kitérünk. Gyakorlati példákon
keresztül is megnézzük, mit lehet, mit érdemes tenni hasonló helyzetben.
Az előadás létszámkorlátos, hogy legyen alkalom beszélgetésre, saját kérdésekre is a második órában.
Részvételi díj: 6.000 Ft / fő.
Részvételi szándékodat jelezd kérlek az r.gabi@anyapszichologus.com e-mail címen.